Írta: Ayame (Krysz) Fandom: Kaleido Star Cím: Beteg Karácsony! Szereplők: Krysz,, Leon, May és Layla Ihlet: Enomine-Omen című száma Megjegyzés: Csak úgy tudok ficktet írni, hogy ha egy általam kitalált karakter rakok bele^^ Rémem azért így is tetszik! Ajánlás: Minden Kaleido Star rajongónak! Íródott: 2006. 11. 13
Beteg Karácsony!
Már csak 3 nap van karácsonyig, de én nem várom, akkor ugyebár mindenkinek valami rokona el fog jönni az előadásra. A kis Jézusnak a születését fogjuk előadni és én is szerepet, kaptam. Én fogom az angyalt eljátszani. Szívem szerint inkább valami mást csinálnék, csak ne kelljen Leonnal egy darabban lennem, akiről kiderült nem régiben , hogy nem más, mint az apám. -Krysz!-szólított meg hátulról egy mogorva hang és volt is egy sejtésem, hogy kilehetett az. Mond May!-válaszoltam sóhajtva-Mit akarsz már megint? -Hogy gyakoroljál ma Leonnal helyettem, mert ma nem érek rá!- válaszólta rá vissza nekem mogorván. Leon csak gyakoroljon magával engem nem igazán, tud érdekelni! May szerencsémre nem tudta, hogy miért vagyok ilyen visszautasító Leonnal. Nem is akartam! Akkor egész végig ennek az ostoba libának a száját kellett volna hallgatnom… Míg egyszer csak összefutottam Laylaval. -Szia Krysz!-köszönt rám mosolyogva-Nem a színpadon vagy, mert tudtommal mindig ott szoktál gyakorolni? Mire válaszoltam volna neki hírtelen, megszédültem és neki dőltem a falnak. -Jól vagyok nyugi!-próbáltam Laylat megnyugtatni, ahogy csak tudtam, mikor arra jött Leon. -Krysz!- jött oda hozzám futva- Minden rendben van?-kérdezte agódva -Hadjál békén Leon!-ordítottam rá, szinte meg tudtam volna ölni a tekintettemmel. Amikor elmondta, hogy ő az apám hírtelen nem tudom miért meg gyűlöltem. De valahogy most nem tudtam és nem azért, mert olyan szépen nézet rám, hanem most borzasztóan fájt a fejem. -Ha nem haragszol Layla én inkább megyek vár a színpad.-feláltam és elmentem, egy pillantást sem vettetem Leonra. Nem sokkal később már a trapézon voltam… akkor valahogy már sokkal furcsábban éreztem magam. és egész végig azt kérdeztem magamtól, hogy miért vagyok ilyen Leonal, végtére is, nem is tudott róla, hogy az anyám várandós volt, és hogy e-miatt hagyta ott a színpadot… és hírtelen egy könnycsepp folyt le az arcomról… Hogy ha visszagondolok arra, mikor anya meghalt, mert a nevelő apám megölte és én nem tudtam csinálni semmise… De megpróbáltam inkább az előadásra gondolni, arra, hogy mindenki boldog legyen hisz mindjárt karácsony. Csak az a kár, hogy Kai sem lehet már mellettem, róla csak annyit árulok el, hogy ő volt életem nagy szerelme. Másnap már sokkal rosszabbul éreztem magam, valahogy nem igazán voltam jól, de ugyanúgy folytattam az edzést, míg nem eljött a várva várt nap. Telt ház volt a Kaleidonál, és ennek igazán a főnök örült. -Figyelem mindenki!- szólalt meg May - Elvárom, hogy mindenki tökéletesen szerepeljen és főképp te Krysz! Szívem szerint fogtam volna ezt a libát és a földbe döngöltem, volna. Mégis mit képzel ez magáról! Majd egyszer csak Leon oda jött hozzám és félre hívott, szerencsémre megfogta a karomat és szépen lassan elvezetett, mert már éreztem is, hogy a láztól alig láttok valamit. - Mond, mit akarsz Leon?- kérdeztem egy kicsit kíváncsian. -Csak ezt szeretném neked oda adni.- és ezzel egy gyönyörű fehérarany toll brosst tűzött a ball oldali mellem fölé. Majd így folytatta:- Remélem egyszer még olyanok, leszünk, mint apa és lánya.- és elment Mikor rá néztem az ajándékára, hírtelen valami melegség fogta el a szívemet, mint ha azt súgná, hogy ő más milyen és fogadjam el, hogy tényleg ő az apám. Igen meg is mondom neki, de csak az előadás után. Elkezdődött a műsor! Mindenki a legjobb formáját hozta és ez nagyon jó volt, és én következtem, mint az úr angyala. Szinte mindenki rám nézett, én igaz a trapézra koncentráltam és nem arra, hogy mindenki engem néz. Mikor egy pillanatra felültem a trapézra, éreztem, hogy most már nagyon lázas vagyok. Szinte már alig láttok valamit, mint ha minden elhomályosodva. Nem is vettem észre, de Leon és May csak engem néztek. -Vajon miért állt meg?- kérdezte, Leont. -Nem tudom…- és hirtelen eszébe jutott, mikor két nappal ezelőtt majd nem elájultam Layla előtt. Amióta tudja, hogy a lánya vagyok egész, máshogy viselkedet velem, mint, ha csak az anyámat Shopit látta volna bennem. Na jó most már ideje folytatnom azt, amit elkezdtem, megfogtam és úgy csináltam, mint ha hintáznék, majd hátrafordultam, már, mind úgy, hogy a végén két kézzel fogtam és a lábaim a levegőbe, lógta. Vettem egy nagy lendületet és egy végén elegendtem a trapézt, majd meg csináltam, azt, amit egyszer Soranak is sikerült… ez volt az angyalok tánca. Olyan magasra dobtam fel magam, hogy a végén szinte éreztem, hogy mint ha nőnének kifele a szárnyaim. Ám már mikor nagyon magasan voltam éreztem, hogy a lázam elveszi az összes erőmet és egyszer csak azt vettem észre, hogy szép lassacskán becsukódnak a szemeim. Nem láttam semmit, de hallottam a tömeg sikítását, mikor zuhantam lefele. Ám egyszer csak a testem azt érezte, hogy valaki elkapott és lágyan magához ölelt. Nem tudtam, hogy kivolt az egészen másnap, mikor felébredtem. Szörnyen éreztem magam és volt egy olyan érzésem, hogy Carlos leveszi ezért a fejemet. Mikor egyszer csak kopognak az ajtón. -Gyere be! - BOLDOG KARÁCSONYT KRYSZ! Ezek nem voltak mások, mint Soraék. - Jobban vagy már?- kérdezte Rosetta, aki az egyik legjobb barátnőm volt a társlatban. -Most már jobban vagyok. - és tényleg, már valahogy más milyennek éreztem magam. Mint ha kicseréltek volna. -Mondjátok csajok mitörtént? -Nem emlékszel?- kérdezte Sarah- Majdnem, lezuhantál, de Leon elkapott téged és megmentet téged! Mikor meg hallottam, egyből felpattantam és kiszaladtam a szobámból. A lányok biztos furcsállták tőlem ezt a reakció. De engem nem érdekel, ha nem az, hogy Leon tényleg lánya ként szeret engem, mert csak egy apa bánik így a lányával, és most már tudom, hogy megbízhatok benne, hogy nem kell semmitől sem félnem most már, mert tudom, hogy ott lesz mellettem. Szinte mindent tűvé tettem, mire megtaláltam. A medencénél volt és Jonatánt nézte, ahogy a vízben játszik. -Apa!-kiálltottam oda hozzá és nem is éreztem furcsának azt, hogy „apának” szólítottam. Mikor szép lassacskán hátra nézett közben szépen és lágyan fújt a szél. - Krysz jól hallottam, hogy… Mire végig mondta volna azt, amit akart oda futottam hozzá és a derekánál sírva, de mégis mosolyogva átkaroltam. És mikor ő is átölelt akkor már teljesen biztos voltam benn, hogy az a melegség, amit éreztem belőle, jön. -Apa! - Igen! - Kérlek, ígérd meg, hogy mindig mellettem leszel, és hogy soha nem hagysz el! - Ígérem! És szép lassacskán kéz a kézben visszasétáltunk, a többiek nem értették, hogy most miért nem vagyok olyan vele amilyen, szoktam lenni, de egy valamit meg ígérhetek, még hozzá azt, hogy míg csak élek vele fogok maradni. Ez volt életem talán egyik legszebb és legboldogabb karácsonya!
Vége |