12. fejezet: Kaguya ébredése... Kouga átölelte Ayamét. A lány érezte az erős, feszes izmokat, amint hozzá simulnak az ő gyenge testéhez, mi annyira kívánta a fiú minden porcikáját. Ayame felemelte a fejét és a fiúra tekintett: -Hogy csináltad? -Mit? -A vers. Honnan tudtad? Honnan tudtad, hogy Kaguyának kérői voltak és azok ilyen verseket szavaltak? -Egy bölcs szellemtől kértem tanácsot. Miyouga a neve. -Megmentettél. Újra. Köszönöm. -Ne köszönd. Nélküled nem tudtam volna kijutni a barlangból. -De bele kerülni se tudtál volna.-mosolygott. Kouga a tükör keretjéből megszerzett ékkőszilánkra pillantott. Ujjai közt megcsillant a levegőben. Hirtelen, mintha a semmiből érkezett volna, egy darázs szállt alá és elragadta az ékkövet. A fiú dühösen feltekintett. Darazsak hullámzó függyönye mögött Kagura mosolygott: -Van nálad valami lány, amit most elveszek az életed mellett. Pengetánc!-lendítette meg fenyegető legyezőjét. Az égből alá záporozó pengék esője elől ügyesen kitért Ayame, minden egyes mozdulatában volt valami kecses, kihívó mozgás, ami eszméletlenül szexissé tette Kouga számára, ki tátott szájjal figyelte a lány táncát. Az egyik penge csupán megkarcolta a lányt, de ez is elég volt. Ayame hátából kiesett az ékkő, amiért máris mohón elrepült az egyik darázs. Kagura arcára rosszindulatú vigyor burjánzott fel: -Meghalsz az ékkő nélkül. De a mosoly ráfagyott a nő megdöbbent arcára, Ayame ugyanis határozottan állt és meredt rá kihívóan. Kagura egyik szeme megrebbent, miközben a meglepettségtől eltorzult ajkai mögül alig hallható suttogás buggyant ki: -Ez lehetetlen. Meg kellene hallnod. Már nincs a hátadban ékkő. -Meglepetés!-nevetett kárörvendve Ayame. Kagura szemeire sötét felhő borult, miközben mosolyt erőltetett képére: -Így, vagy úgy, de meghalsz, te bolhás korcs. Hirtelen előtekeregtek a csápok. A pár látóterét elöntötték a sipító karok, mik tekeregve kitárták borzalmas állkapcsukat, mikből nyálas, éhes sipítás süvített elő. Ezúttal megpillantották az ezer fej középpontját is, ami egy visszataszító húskupac volt, mi csipkézett csőrrel tátogott feléjük. A karok förtelmes visítása elöntötte a mindenséget, mintha veszekedtek volna egymással a két fenséges húsdarabon, mi ott állt előttük, de hirtelen fenyegető morgásuk megerősödve elcsitult és fényes semmibe fulladt. Kagura oldalra pillantott. Szent nyilvesszők zápora söpörte el az ezer, tátogó csápot, miknek görcsbe ránduló teste porrá hamvadt el. Az egyik nyílvessző a boszorkányt vette célba, de nem találta el. Kagura dühösen morgott: -Átkozott. A boszorkány elmenekült. A toll lassan kezdett összezsugorodni, majd egybe olvadt a felkelő nap első sugaraival. Kouga a bozót fele tekintett. Ott volt az idegen, kinek ruhája csendesen lobogott a szélben, miközben körülötte tekeregtek a féregszerű lények. A fiú rámeredt a nőre, ki lassan megfordult, hogy újra eltünjön. Kouga kíváncsian megszólalt: -Kagome? Az idegen hátra pillantott üveges szemeivel: -Ne merj hozzá hasonlítani...-azzal eltűnt az őt körülvevő lényekkel a sötét sűrűben. Naraku furcsa szemekkel maga elé meredt: -Óriási erőt éreztem. Egyszer az enyém lesz...-mosolygott. Mögötte Kanna nézte őt a semmi szemeivel meredve rá. Hara a felkelő nap sugaraira ébredt fel. Nem emlékezett Kaguyára, sem arra, hogy mit mondott Ayamének. Emlékezetében csak akkor derengett fel valami, mikor elolvasta a neki írt üzenetet, mi a földbe volt karcolva: Sajnálom Hara, de még túl fiatalnak érzem magam arra, hogy saját falkát alapítsak. Már másnak ígérkeztem el. Ayame Hara büszkén felbámult, majd szó nélkül elindult a sűrű fele. Soha többé nem találkozott a lánnyal... Kouga kézen fogva sétált Ayamével. Egy dombra értek fel, melyről letekintve megcsodálták a fenséges tájat. A lemenő nap vörös sugaraival rápislantott a gönyürű párra, kik csillogó szemekkel egymásra néztek és egymáshoz simultak. Mikor újra találkoztunk zavarban voltam és büszke. Nem akartam elismerni a múltat, de most már tisztán látok mindent. Van egy lány, aki viszont szeret és kitart mellettem. Mikor gyerekkorában láttam először, esetlennek véltem, de már tudom, hogy tévedtem. Nem látja az ékkőszilánkokat, nem jár furcsa ruhában. De bele lát a lelkembe és én is az övébe és ez a fontos. Szeretném azt hinni, hogy örökre együtt maradunk. Falkát alapítunk és véget vetünk a törzsek közti viszálynak, de tudom, ez sosem fog megvalósulni. Én egy másik harcot vívok. Nem akarom, hogy velem tartson, mégis, vágyom arra, hogy mellettem legyen. Azt akarom, hogy boldog legyen. Sok mindent tartogat az élet, szépet és rosszat. Nem tudok mindig melletted állni, de tudom, te mindig mellettem leszel. Kouga kinyújtotta a kezét. A lágy szellő mindkettőjük haját melobogtatta, amint a fiú átadta neki a Kék íriszt. Nem tudom miz hoz a holnap. Nem tudom milyen veszélyeket tartogat még. De mindig lesz hely számodra a szívemben... Néhány héttel később Kanna tükre fényt nyújtott a barlangba. Kagura először eltakarta szemeit, mert égette azokat az erős sugár, mi beömlött a nyirkos helyre. A fényvihar lassan csitulni kezdett, majd Kanna üres hangjaival versikét mondott el. Hirtelen a barlang fekete mélyéből lilás fény villant fel. Kagura és Kanna a tükör elé lépett, miben lévő fekete alak lassan megfordult. Kaguya elégedetten mosolygott...