Írta: Ayame (Krysz)
Fandom: Kaleido Star
Cím: Beteg Karácsony!
Szereplők: Krysz,, Leon, May és Layla
Ihlet: Enomine-Omen című száma
Megjegyzés: Csak úgy tudok ficktet írni, hogy ha egy általam kitalált
karakter rakok bele^^ Rémem azért így is tetszik!
Ajánlás: Minden Kaleido Star rajongónak!
Íródott: 2006. 11. 13


                                                        Beteg Karácsony!

Már csak 3 nap van karácsonyig, de én nem várom, akkor ugyebár
mindenkinek valami rokona el fog jönni az előadásra. A kis Jézusnak a
születését fogjuk előadni és én is szerepet, kaptam. Én fogom az
angyalt eljátszani.
Szívem szerint inkább valami mást csinálnék, csak ne kelljen Leonnal
egy darabban lennem, akiről kiderült nem régiben , hogy nem más, mint
az apám.
-Krysz!-szólított meg hátulról egy mogorva hang és volt is egy
sejtésem, hogy kilehetett az.
Mond May!-válaszoltam sóhajtva-Mit akarsz már megint?
-Hogy gyakoroljál ma Leonnal helyettem, mert ma nem érek rá!-
válaszólta rá vissza nekem mogorván.
Leon csak gyakoroljon magával engem nem igazán, tud érdekelni!
May szerencsémre nem tudta, hogy miért vagyok ilyen visszautasító
Leonnal. Nem is akartam! Akkor egész végig ennek az ostoba libának a
száját kellett volna hallgatnom…
Míg egyszer csak összefutottam Laylaval.
-Szia Krysz!-köszönt rám mosolyogva-Nem a színpadon vagy, mert
tudtommal mindig ott szoktál gyakorolni?
Mire válaszoltam volna neki hírtelen, megszédültem és neki dőltem a
falnak.
-Jól vagyok nyugi!-próbáltam Laylat megnyugtatni, ahogy csak tudtam,
mikor arra jött Leon.
-Krysz!- jött oda hozzám futva- Minden rendben van?-kérdezte agódva
-Hadjál békén Leon!-ordítottam rá, szinte meg tudtam volna ölni a
tekintettemmel. Amikor elmondta, hogy ő az apám hírtelen nem tudom
miért meg gyűlöltem.
De valahogy most nem tudtam és nem azért, mert olyan szépen nézet
rám, hanem most borzasztóan fájt a fejem.
-Ha nem haragszol Layla én inkább megyek vár a színpad.-feláltam és
elmentem, egy pillantást sem vettetem Leonra. Nem sokkal később már
a trapézon voltam… akkor valahogy már sokkal furcsábban éreztem
magam. és egész végig azt kérdeztem magamtól, hogy miért vagyok
ilyen Leonal, végtére is, nem is tudott róla, hogy az anyám várandós
volt, és hogy e-miatt hagyta ott a színpadot… és hírtelen egy
könnycsepp folyt le az arcomról…
Hogy ha visszagondolok arra, mikor anya meghalt, mert a nevelő apám
megölte és én nem tudtam csinálni semmise… 
De megpróbáltam inkább az előadásra gondolni, arra, hogy mindenki
boldog legyen hisz mindjárt karácsony.
Csak az a kár, hogy Kai sem lehet már mellettem, róla csak annyit
árulok el, hogy ő volt életem nagy szerelme.
Másnap már sokkal rosszabbul éreztem magam, valahogy nem igazán
voltam jól, de ugyanúgy folytattam az edzést, míg nem eljött a várva
várt nap.
Telt ház volt a Kaleidonál, és ennek igazán a főnök örült.
-Figyelem mindenki!- szólalt meg May - Elvárom, hogy mindenki
tökéletesen szerepeljen és főképp te Krysz!
Szívem szerint fogtam volna ezt a libát és a földbe döngöltem, volna.
Mégis mit képzel ez magáról!
Majd egyszer csak Leon oda jött hozzám és félre hívott, szerencsémre
megfogta a karomat és szépen lassan elvezetett, mert már éreztem is,
hogy a láztól alig láttok valamit.
- Mond, mit akarsz Leon?- kérdeztem egy kicsit kíváncsian.
-Csak ezt szeretném neked oda adni.- és ezzel egy gyönyörű
fehérarany toll brosst tűzött a ball oldali mellem fölé. Majd így folytatta:-
Remélem egyszer még olyanok, leszünk, mint apa és lánya.- és elment
Mikor rá néztem az ajándékára, hírtelen valami melegség fogta el a
szívemet, mint ha azt súgná, hogy ő más milyen és fogadjam el, hogy
tényleg ő az apám. Igen meg is mondom neki, de csak az előadás után.
Elkezdődött a műsor! Mindenki a legjobb formáját hozta és ez nagyon
jó volt, és én következtem, mint az úr angyala. Szinte mindenki rám
nézett, én igaz a trapézra koncentráltam és nem arra, hogy mindenki
engem néz.
Mikor egy pillanatra felültem a trapézra, éreztem, hogy most már
nagyon lázas vagyok. Szinte már alig láttok valamit, mint ha minden
elhomályosodva.
Nem is vettem észre, de Leon és May csak engem néztek.
-Vajon miért állt meg?- kérdezte, Leont.
-Nem tudom…- és hirtelen eszébe jutott, mikor két nappal ezelőtt majd
nem elájultam Layla előtt. Amióta tudja, hogy a lánya vagyok egész,
máshogy viselkedet velem, mint, ha csak az anyámat Shopit látta volna
bennem.
Na jó most már ideje folytatnom azt, amit elkezdtem, megfogtam és
úgy csináltam, mint ha hintáznék, majd hátrafordultam, már, mind úgy,
hogy a végén két kézzel fogtam és a lábaim a levegőbe, lógta.
Vettem egy nagy lendületet és egy végén elegendtem a trapézt, majd
meg csináltam, azt, amit egyszer Soranak is sikerült… ez volt az
angyalok tánca. Olyan magasra dobtam fel magam, hogy a végén
szinte éreztem, hogy mint ha nőnének kifele a szárnyaim. Ám már mikor
nagyon magasan voltam éreztem, hogy a lázam elveszi az összes
erőmet és egyszer csak azt vettem észre, hogy szép lassacskán
becsukódnak a szemeim. Nem láttam semmit, de hallottam a tömeg
sikítását, mikor zuhantam lefele. Ám egyszer csak a testem azt érezte,
hogy valaki elkapott és lágyan magához ölelt. Nem tudtam, hogy kivolt
az egészen másnap, mikor felébredtem. Szörnyen éreztem magam és
volt egy olyan érzésem, hogy Carlos leveszi ezért a fejemet. Mikor
egyszer csak kopognak az ajtón.
-Gyere be!
- BOLDOG KARÁCSONYT KRYSZ!
Ezek nem voltak mások, mint Soraék.
- Jobban vagy már?- kérdezte Rosetta, aki az egyik legjobb barátnőm
volt a társlatban.
-Most már jobban vagyok. - és tényleg, már valahogy más milyennek
éreztem magam. Mint ha kicseréltek volna.
-Mondjátok csajok mitörtént?
-Nem  emlékszel?-  kérdezte Sarah- Majdnem, lezuhantál, de Leon
elkapott téged és megmentet téged!
Mikor meg hallottam, egyből felpattantam és kiszaladtam a szobámból.
A lányok biztos furcsállták tőlem ezt a reakció. De engem nem érdekel,
ha nem az, hogy Leon tényleg lánya ként szeret engem, mert csak egy
apa bánik így a lányával, és most már tudom, hogy megbízhatok benne,
hogy nem kell semmitől sem félnem most már, mert tudom, hogy ott
lesz mellettem. Szinte mindent tűvé tettem, mire megtaláltam. A
medencénél volt és Jonatánt nézte, ahogy a vízben játszik.
-Apa!-kiálltottam oda hozzá és nem is éreztem furcsának azt,
hogy „apának” szólítottam.
Mikor szép lassacskán hátra nézett közben szépen és lágyan fújt a szél.
- Krysz jól hallottam, hogy…
Mire végig mondta volna azt, amit akart oda futottam hozzá és a
derekánál sírva, de mégis mosolyogva átkaroltam.
És mikor ő is átölelt akkor már teljesen biztos voltam benn, hogy az a
melegség, amit éreztem belőle, jön.
-Apa!
- Igen!
- Kérlek, ígérd meg, hogy mindig mellettem leszel, és hogy soha nem
hagysz el!
- Ígérem!
És szép lassacskán kéz a kézben visszasétáltunk, a többiek nem
értették, hogy most miért nem vagyok olyan vele amilyen, szoktam
lenni, de egy valamit meg ígérhetek, még hozzá azt, hogy míg csak élek
vele fogok maradni.
Ez volt életem talán egyik legszebb és legboldogabb karácsonya!

                                                              Vége